~ A nap forrón süt mindenhová.Egy árnyék sincs.
~S én Belekarcolom soraimat egy papiruszba mit hirtelen kezemből befejezetlenül a nádtetős házra fúj a szél. Csak viszi szél sűvít s én nem mozdulok, nem mozdulok nem szaladok a papirusz után. .Nem teszek semmit, csupán csak nézem ahogy ide oda forgatja a szél a levegőben. A nád tetős ház tetejéről át dobja a hatalmas nyárfa száraz ágaira , s onnan a nyárfa rábízza a természtre s viszi csak keletre... Miután nem látom a papíruszt veszek egy mély sóhajt, tollam eldobom, s felállok..Talán bízzam a papiruszt sorsra? Vagy netán ne törödjek milesz azzal a darab befejezetlen darabkával?(Vagy lehet csak 1 befejeztlen papírusz marad a soraimmal tele.) Annyi kérdésem lenne... De miután felálltam, kezeim zsebre teszem, s egy hatalmas sóhaj után elindulok haza...