Az út hidegen le van fagyva... A lámpák fénye is már csak pislákol. AZ ég világos barna köpenyben úszik, s én sétálok az úton egyedül. Az este hangulata már átjárta a házakat s lakóikat. Csend van.. épteim hallatszanak csak , meg néha a fák apró rezdülései.
Minden nyugotságban pompázik.
Éjszaka van.
Éjszaka van. AZ éj szele átjárja testem, nyakamat finoman érinti . Hajamba bele-bele túr. S én beszívom mélyen az éj illatát. EZ másabb mint nappal. Ez sokkal különlegesebb .
S miközben én sétáltam ezen az úton. Megláttam lábam előtt egy rózsát
Egy földre eldobott szál rózsát.
Sokáig néztem, ahogy roskad a földön.
Ő is egyedül.
Valaki kezéből kiejtve, értéktelenül eldobva.
S ekkor ebben a peercben. Elkezdett esni az eső.
AZ éj kzepén.
Minden esőcsepp gyors ritmust alkotott körülöttem.
S minden esőcsep a rózsára hulott.
S én nem néztem tovább . Felvettem a földről a saras virágo.
Az eső jobban kezdett esni.
Csuro vízes voltam de nem törődtem vele.
S a rózsa szárára egykis címke volt tűzve melyen a következő szövveg állot.
: Szeretlek.
Ezt a szöeveget minden esőcsepp elmosta
A szeretlek szóból csupán csak 1 tintapaca maradt.
Minden betű elmosodott.
Mintha t volna az a darab papírka.
Sétáltam tovább azzal a szál rózsával a kezemben.
Eláztam.
S a szél is feltámadt
Fázni kezdtem.
De nem törödtem a hideggel.
Csak sétáltam . S gondolkodtam.
Már-már szinte csak a lábam vitt az úton.
Semmimás.
Hogy min gondolkodtam?
Azon az egy szál rózsán.
Arcomra úgy hullottak az esőcseppek, hogy már úgy tűnt mintha nék.
Minden vízben burkolodztótt.
A fákon apró cseppek helyezkedtek el sorba.
Most a vízcseppek zongorázása a természetben volt a leghangosabb zaj.
Bocsi a helyesírási hibák miatt.
