Ujjab gondolat.

A gyerekkoromba nekem csak egyetlen egy barátm volt. Sosem volt szülők által tervezett szülinapi bulim ( Higyjétek el nem is hiányzik).

Eszembe jutott , hgy a volt a kis zöld óvoda amibe jártam...Oda fűzödik sok emlékem.
  
A zöld kis hangulatos óvodába sok gyerek járt.Köztük én is... Az idő alatt megismertem egy fiúcskát akit Áronnak hívtak. Ő volt az én legjobb barátom. Ott abban az óvodában. Volt az óvoda udvarán jó messze a ovi távoli sarkában egy  hatalmas nagy nyárfa. Ott voltam én mindig, egyedül, vagy Áronnal... Mindig ott ültünk a fa tövében. Az volt a mi helyünk. Mellette volt egy kerités a kerítésen túl egy ház. Abban a házban lakott egy bácsi.50 éves körüli lehetett, de iszonyatosan bölcs ember volt. Mindig vele beszélgettem(tünk). Nagyon sok dologra megtanított az a bácsi... Talán ő tanított meg így gondolkodni... Mindennap szinte vele beszélgettünk, ott a fa tövében...
Az a hely számomra különleges volt... Egyedül lehettem, vagy jó barátommal Áronnal...
Mi kettőnket mindig valahogy a többi gyerek kiközösített... Nem értettem miért hisz nem tettünk semmi olyat, mint ők velünk tettek... Szóval visszatérve a bácsihoz...
Nagycsoportos voltam mikor, közölték velünk, hogy a bácsi meghalt... Nagyon nagyon elszomordotam akármennyire nem bírtam felfogni a halál ésszerű fogalmát, de mégis akármennyire kicsi voltam elszomorodtam a hír hallattán...
Nem volt az a bácsi többet... Mindennap ott ültem a fa tövében, egyedül vagy Áronnal. Mégis ott a fa tövében nagyon üresnek tűnt az   a hely...De éreztem, hogy még ottvan mellettünk az a bácsi...De mégis olyan üres volt minden....

Történt egy nap, hogy Áron szaladt, elesett és betörte a fejét... Az óvonők nem mondtak el nekem túl sokat...Így beszaladtam az óvodába és mindenhol őt kerestem.Minde wcben mindenhol... Mikor egy dadus közölte vele, hogy kórházba van... Elkezdtem idegemben kiskromba sírni.. Féltem ogy ő is eltűnik mint a bácsi...Szóval letöröltem nehézkesen kis könnyeimet és mentem ki az udvarra a többi gyerekhez.. Kimentem, felmentem a dombra, s leültem a fa tövében..Egyedül...

A bácsi sem volt többé. És abban a pillanatban Áron se...Ott ültem végtelenül egyedül...Míg nem szólt az ovónő, hogy be kell menni.